tg-ltatsthtetet-06-02

Ma 9 órára sajtótájékoztatót hívott össze a Szlovák Nemzeti Párt, melyen annak elnöke, Ján Slota az Országos Rendőr-főkapitányság munkáját fogja értékelni. Megteheti, hiszen egy politikus arról beszél, amiről akar, és olyan nyilvánosság előtt, amekkora kíváncsi rá, főként, ha olyan széles látókörű személyről van szó, aki a hippológia területén épp oly otthonossággal mozog, mint a női frizurákén.

A Jaroslav Spišiak vezette rendőrség pedig egyébként is szálka a nemzeti vezető szemében, nem véletlen, hogy a 2006-os koalíciós tárgyalások során az SNS követelte a leghangosabban, hogy távozzon az országos rendőrfőkapitány első helyettesének posztjáról. Slotáék ellenzékbe kerülése óta egyik kedvenc témája lett a rendőrség, érdekes, hogy kormányzati pozícióból messze nem tanúsítottak ekkora érdeklődést a belügy iránt, holott államtitkáruk is volt ebben a minisztériumban, akit jobban ismerünk hazafias CD-je, mint államférfiúi munkássága kapcsán. De vajon véletlen lehet-e, hogy Slotáék akkor zúdítanak újabb bírálatözönt a rendőrségre, amikor Igor Štefanov, a párt miniszter korában elkövetett bűncselekményekkel gyanúsított képviselője másik vonalon igyekszik lehallgatási botrányt kreálni, és azt nagy erőkkel tematizálni, újabban már egy miniszter, Nagy József nevét is bedobva?

Mi ez az egész, miért éppen Štefanov, és miért pont most? Az exminiszter március közepén hozakodott elő azzal, hogy Daniel Lipšic belügyminiszter tudtával negyven képviselőt, valamint újságírókat hallgatnak le. Ez a képviselők közel harmada, ha igaz lenne, az a hazai parlamenti demokrácia végét jelentené, de az embernek kételyei támadnak, ha egy ilyen bombasztikus hírt az jelent be, akit azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt kormányzati ciklus egyik legnagyobb közpénzlenyúlásánál asszisztált. A Štefanov-offenzíva egyelőre sikeres, hisz több tucat – kormánypárti és ellenzéki – politikus nyilatkozik, kétkedik, cáfol, háborodik fel, nyugtalankodik, egyelőre anélkül, hogy akár egy árva bizonyítékot is láttak – illetve hallottak – volna erről, csupán Štefanov úri becsületszavára hagyatkoznak. Így előbb azt kellene hitelt érdemlően megállapítani, egyáltalán van-e lehallgatási botrány. Szlovákiában két testület hallgathat le, a Szlovák Információs Szolgálat és a rendőrség, az egyéb, erre jogosult társszervek számára is ezek végzik a lehallgatásokat. Az SNS valószínűleg rendőrségi lehallgatásra gyanakszik, ezért veszi elő újra és újra az egyenruhásokat (a testülethez kötődő párt gyalulása járulékos haszon a nemzeti orientáltságú választókért folytatott harcban).

Ha össze kellene foglalni a hazai politikuslehallgatási botrányokat Ladislav Hudektől Pavol Ruskóig, arra nem lenne elegendő a rendelkezésünkre álló terjedelem, így az sem lenne meglepő fordulat, ha kiderülne, hogy valami igazság van a dologban. De akkor vélemények helyett tényeket kellene prezentálniuk a politikusoknak, azok pedig egyelőre hiányoznak.

Tiltakozásképp Anna Belousovová kizárására kilépett a Szlovák Nemzeti Pártból a teljes kislapási alapszervezet. Nyolc ember kilépése nyilván nem fogja alapjaiban megingatni e magát a leghosszabb ideje fennálló szlovák politikai erőként definiáló pártot, ám mindenképp jelzésértékű lehet. A párt központi vezetése cinikus sajtóközleményben reagált a kislapásiak távozására: tudomásul vesszük Štefan Slováčik és családja, valamint másik négy párttag távozását.

Igaz, az SNS alapjában véve furcsa párt, nem az ad okot csodálkozásra, hogy valaki kilép belőle, hanem az érthetetlen, hogy egyáltalán miért lép be(le), így a kislapásiak távozása inkább megvilágosodásszerűnek tekinthető. Valószínűleg nem fogják keblükre ölelni az első szembejövő zoboralji magyart, és június 4-én nem fognak szivárványos zászlót lengetve vonulni a fővárosban azzal a csoporttal, amelyik felvonulásával nem Trianonra emlékezik ezen a napon. Vajon mi lehet az, ami már sok valakinek, aki évekig tudatosan tagja volt egy olyan szervezetnek, amelynek felső struktúrái lehet, hogy bűnszervezetszerűen működ(het)tek, legalábbis a légszennyezési kvóták eladása erre utalhat...

Korábban is volt már rá példa, hogy több nemzeti párt is volt e hazában, csúcsidőben négy is: a Szlovák Nemzeti Párt, a Valódi Szlovák Nemzeti Párt, az Egyesült Szlovák Nemzeti Párt, és – farvízen – a Szlovák Nemzeti Egység. Ez mindenkinek jó volt, mert követhette az általa szimpatikusnak vélt nemzeti bálványt, nem kellett etnikai alapú gettóba zárkózniuk, ráadásul e legnagyobb nemzeti tobzódás idején, 2002-ben a parlamentbe sem kerültek be, ez meg bónusz. De félre a gonoszkodással: a párton belüli, személyeskedésnek látszó feszültség azt is jelezheti, hogy vannak párttagok, akik megelégelték, hogy az SNS tulajdonképpen cégszerűen működik és kézi vezérléssel. Útkeresés a szlovák nemzeti irányultságú politikában?

Azoknak a honfiaknak és honleányoknak, akik nemzeti elkötelezettségük kifejezését a szavazófülkében is szükségszerűnek érzik, most nem kell krokodilkönnyeket hullajtaniuk. Ha az SNS-t már gáznak tartják, a vegyest leszámítva szinte az összes parlamenti párt fenntart egy szekciót az átlagos szlováknál szlovákabb tagok befogadására, ahogy ezt tegnap a parlamentben is láthattuk.
------------------------------------

És a végére egy szolgálati közlemény: mivel "az" most sok időmet elveszi, főként itt vagyok fellelhető, augusztusig a blog takaréklángon ég. A szívem vérzik a katonai ügyészségért, de van, ami most fontosabb.

Tegnap az egyik pozsonyi alapiskolában – stílszerűen – a vuvuzela hangjaira fejezték be az iskolaévet. A diákoknak és a tanároknak megkezdődött a jól megérdemelt két hónapos pihenés. Szokás pedig, hogy félévkor és az év végén az oktatási miniszter megkönnyíti egy-egy osztályfőnök dolgát, és a kiválasztott iskolákban kiosztja a bizonyítványokat.

E szokásnak megközelítőleg annyi értelme van, mint annak, hogy az amerikai elnök hálaadáskor megkegyelmez egy pulykának – egy kisdiák vélhetően nem látja át a kormányzati struktúrát, s benne az oktatási miniszter helyét és szerepét, így ez a gesztus leginkább a mindenkori tárcavezető láttatását szolgálja, de legalább nem kártékony, és a költségvetést sem terheli meg. Ján Mikolaj, az oktatási tárca Szlovák Nemzeti Párt által delegált vezetője tegnap – rövid távon bizonyosan, hosszú távon is remélhetőleg – utolszor osztott bizonyítványokat. A bizonyítványosztás kapcsán elmondta, a minisztériumot konszolidált formában adja át utódának, a kormányprogram oktatással kapcsolatos fejezetét sikerült teljesíteni. Ha a tanulók teljesítményéhez hasonlóan a miniszterét is osztályozni kellene, nem állna bukásra, sőt, kis jóindulattal akár egy erős közepessel is kihúzhatná, hiszen részben sikerült módosítania a felsőoktatási törvényt, sikerült nyélbe ütnie a felsőoktatási intézmények besorolását, elfogadtatni a pedagógusok jogállásáról szóló törvényt, és – ami a legfontosabb – elfogadtatni az új közoktatási törvényt. Igaz, ez utóbbi fejetlenül, kaotikusan történt, a reformtankönyvek éveket késtek, a pedagógustársadalmat nem készítették fel ilyen átfogó változásra, és a "nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal" elvét követve a tankönyvpiac ostoba és antidemokratikus centralizációjával egyben korlátozták is a tanárok lehetőségeit. Így itt feltétlenül "utómunka" vár a következő tárcavezetőre, tovább fokozva a bizonytalanságot abban az ágazatban, mely közvetve és közvetlenül érinti az egész társadalmat, hisz gyereke/unokája/pedagógus ismerőse a lakosság többségének van.

De nem ez Ján Mikolaj főbűne, hanem az, hogy – miként pártbeli elődje, Eva Slavkovská Vladimír Mečiar harmadik, és feltehetően utolsó kormányában – az oktatási minisztériumot a magyar kisebbség identitása elleni szisztematikus harc fegyverként kezelte. Szlovák földrajzi neveket íratott a magyar gyerekek tankönyveibe, folyamatosan a szlovákórák számának emelésével riogatott, egyfajta új alternatív oktatási modell rémképével. A magyar iskolákat az Állami Tanfelügyelettel akarta csicskáztatni, egy-egy Tesztelés 9 vagy érettségi értékelése kapcsán soha nem mulasztotta el, hogy belerúgjon a magyar iskolákba. Megszólalásait nem egyszer a legteljesebb abszurditás jellemezte, egy alkalommal azért kárhoztatta a magyar diákokat, mert azok nem szlovákul gondolkodnak. Így vélhetően sem a szülők, sem a pedagógusok nem fognak bánkódni amiatt, hogy június 12-én a választók kibuktatták őt az oktatási minisztériumból. Ez esetben azonban – szerencsére – a bukást nem követi évismétlés.

Magyarországon a Fidesz-kormány lefejezte a teljes jobboldali sajtót, az újságírók, szerkesztők legjavát ültették  kormányzati kommunikációs funkciókba. Hamarosan nálunk is hasonló helyzet alakulhat ki, a jelenlegi szóvivők napjai meg vannak számlálva.

"Szeretem megcsókolni azt, Aki elmegy", írta Endre annak idején. Nézzük, ki megy, ki mehet, ki marad.

Remélem, a rendőrségi szóvivőket nem érinti a tisztogatás, mert ők nem jobbak és nem rosszabbak elődeiknél.

Remélem, Milan Vanga, a hadsereg szóvivője is marad, mert ő jó. Maradhatna Vladimír Gemela, a védelmi tárca szóvivője is, mivel ő is ügyes és korrekt, előtte ORFK szóvivő volt, és utolsó pillanatban léptették elő, hogy megkaphassa a funkciót. Szal vmi politikai hátszél van, ami fegyveres testületekben megengedhetetlen.

Karol Sorby volt titkosszolgálati szóvivő kiváló rádióriporter volt, azonban szóvivőként csődöt mondott. Igaz, mit is lehetne kommunikálni egy olyan cégről, amely az e blogon már sokat idézet szentencia szerint "úgy felel, hogy nem felel". Az utódja nem tudom, kicsoda.

Erik Tomáš belügyi szóvivő valamikor jó újságíró volt. Párszor voltunk közösen börtönben. A Miki Černákot elítélő illavai pernél dolgoztunk először együtt, akkor elmondta, hogy készült a hírhedt Mečiar-videó. A Raisz-fiúkat is vele, meg az akkor STV-s Ján Petrovičcsal vártuk. Aztán egy arrogáns, nagyképű alak lett belőle, akit nem fogunk megkönnyezni a belügyi szóvivői poszton, igaz, Boris Ažaltovič, Vladimír Palko szóvivője is kretén volt, de az másként, és az mindig felvette a telefont, decemberben, a két ünnep között is.

Jozef Bednár, a kulturális tárca szóvivője egy szar volt. Volt, hogy hetekig, hónapokig nem válaszolt. A rekordja, azt hiszem, negyed év volt.

Jana Kaplanová, a környezetvédelmi tárca szóvivője rendkívül arrogáns volt.

Silvia Glendová kormányszóvivő jól indult, kezdetben készségesen vette a telefonokat, de aztán elkurvult, és alig lehetett felhívni. Braňo Ondruš, a kormányzat kommunikációs igazgatója egy 0, nagy nullával.

Az elmúlt kormányzati időszak egyik legnagyobb csalódása Michal Jurči volt. Michal előtte a TASR-nél dolgozott. Mivel a cég, ahol …-ban dolgoztam, nem biztosított szolgálati járművet, és a villamosjegyet sem fizette ki, párszor elhozott sajtókról kocsival. Ő a TASR-ben dolgozott, így az ORFK-tól és a védelmitől is útba estem neki. Aztán a balfasz Harabin szóvivője lett. Mišo, nem gondoltam volna, hogy te HZDS-es vagy, basszad szájba, olyan rendes gyereknek tűntél…

Nézzük a pártszóvivőket. Az elmúlt ciklus legjobb pártszóvivője Jana Benková, a Szlovák Nemzeti Párt sajtótitkára volt - a párt szóvivője egyébként Rafael Rafaj Ján Slota íródeákja. Benková mindig készséggel állt a rendelkezésemre, akár kamerával mentünk, akár megerősítésért hívtam. A nevem is magyar, az általam képviselt sajtótermékeké is, mégis, soha nem éreztette velem, hogy egy szélsőjobbos párt szóvivőjével beszélek. Nagyon korrekt volt. Ha valamit nem tudott, azt mondta, megtudom, szerkesztő úr, és visszahívom. És vissza is hívott. Általában geci kérdéseket tettem fel neki, mert mit kérdezzen egy magyar újságíró az SNS szóvivőjétől, ennek ellenére sosem borult ki, mindig kedvesen válaszolt, az interjú végén megkérdezte, hogy miben segíthet még, és további szép napot kívánva búcsúzott.
Dušan Štraus, a jelenlegi szóvivő viszont egy fasz, bután felel, és leteszi a telefont.

Katarína Kližanová Rysová, a Smer szóvivője előtte az AFP tudósítója, és Boris Zala asszisztense volt. Nagy hülyeségeket tudott mondani, és viccesen hangsúlyozott. Általában elérhető volt. Mivel a Smernek az elköv. négy évben nem fog kelleni kormányszóvivő, Katkát kirúgták, és Glendová kapja vissza a posztot, így nem maradt más hátra, mint hogy sok sikert kívánjunk neki most kezdődő életében.

Hogy a HZDS szóvivője ki volt, nem tudnám megmondani, mert gyakran változtak, és ritkán kerültem kapcsolatban velük, mivel az engemet foglalkoztató sajtótermékek ritkán kértek HZDS-es anyagot, és az ember meg hobbiból nem fog egy HZDS szóvivőt felhívni.

Az SDKÚ és a KDH szóvivője, Martin Maťko és Martin Krajčovič egyaránt porbafingó. Az előbbi ritkán veszi fel a telefont, akkor sem tud semmit. Megígéri, hogy megtudja, hívhatod később, aztán meg nem veszi. Halovány legények. Remélem, kormányzati kommunikációs posztot egyik sem kap.

Az MKP kommunikációjáról már sokat írtunk ezen a blogon, gyakran érintve a pártszóvivő teljesítményét is, véleményünk pedig a korábban leírtakhoz képest nem változott.

Nézzük az újoncokat. Az SaS szóvivője Tatiana Tóthová, azelőtt a Joj szóvivője volt, miután Tóth Lalit, alias Ľudovíth Tóthot lapátra tették. (Vele a szlovák Való Világ bevezetésekor kerültem kapcsolatba, most a Danube Wingsnél tolja, azt hiszem.) Tapasztalatokról még nem tudok beszámolni, még nem kerültünk kapcsolatba, de Tóthovának komoly szakmai előmenetele volt, szal ő még jó is lehet.

A Most-Híd szóvivőjének, Czuczor Nórának eddig nem sok feladata akadt, parlamenten kívüli erő szóvivőjeként olykor kiküldött egy-két hírt, nyilatkozatot, aztán szevasz. Az igazi megpróbáltatások most jönnek. Amit eddig mutatott az okés, korrekt, reméljük, ez így is marad. A pártnak két minisztere lesz. Solymos László a szóvivőkérdést akár házon belül is megoldhatná, ugyanis a reggeli kávét - már ha iszik, miniszter úr, ha nem ,akkor elnézést - a volt MKP szóvivő főzi neki (aki egykor az Irodalmi Szemlét is szerkesztette egy rövid ideig, ha emlékeim nem csalnak. A Szemlék otthon vannak, így hic et nunc nem tudom visszaellenőrizni). De ez nyilván nem így lesz. Mindenesetre kommunikációs tanácsért nem kell a szomszédba mennie. [UPDATE: a mai Új Szó 3. oldalán arról olvashatunk, hogy ne olyan tuti ez a Solymos-jelöltség, ahogy azt a sajtó egy hete írja. Meglátjuk.]
Simon Zsoltnak is fog kelleni egy szóvivő. Itt most szívesen elsütnék egy tréfát, de objektív okokból nem teszem.

Szóval, kíváncsian várjuk, kik vesznek el legjobbjaink közül, hogy a kormányzati kommunikációban folytassák.

Ma a változatosság kedvéért a Komáromi blogon jelentünk meg.