Idén 189 bejegyzésre futotta (összesen pedig 1153 poszt van itt). Ez már jobban környékezi a korábbi években bevált 200-at, de továbbra is, minden szinten tartjuk magunkat Berzsenyihez, mely szerint “Nem sokaság, hanem lélek...”
Idén, az év végére
némi kétség is megfogalmazódott önnön tevékenységünkkel kapcsolatban. (Előfordult már korábban is, volt, hogy nem adtunk neki hangot, volt, hogy nagyon is
radikálisan. Hasonlóra most nem készülünk.)
Itt fontos megismételnünk egy állítást a tavalyi
blogértékelőből, mely változatlan formában elmondható az idei évről is:
Panaszkodni nem szeretnék, mert a leggyakrabban az történt, hogy a munka vitte el a blogolásra fordítható időt, és egyelőre nem blogból élünk, hanem az egyéb tevékenységekből, a családra és a civil szférára fordított időt pedig nem akartuk tovább csökkenteni a blog javára. Most ennyire futotta. A civil szektorban is jóval több munka akadt, egy nagy projekt miatt.
Ha arra a kérdésre keressük a választ, miért blogol az ember (ha nem politikus vagy termékmenedzser), annál, hogy “csak”, nagyon nehezen tudnánk bármi jobbat mondani. Valszeg azért, mert grafomán, vagy legalább grafomán light. Továbbra is tisztelet illeti a világ boldogtalanabb részén (Kína, Kuba stb.) író bloggereket, ahol az egy személy által vezetett blog továbbra is politikai tett, nem hiszem azonban, hogy térségünkben a blog mint intézmény hasonló funkcióval bírna, a sajtóban ma minden vélemény hangot kaphat. Talán azért blogolunk/ok, mert
blogolni jó. Az egykor dicsőn indult, utóbb beszart Blogvilág összefoglalta a
blogfüggőség 7 biztos jelét. Ha ezeket észleled magadon...
És akkor jöjjenek a statisztikák, adatok stb.
A freeblogon
43 009 egyedi látogatónk volt, akik az év során 223 461 elérést produkáltak.
A 3 leglátogatottabb hónap november (4070, huh, ez kísértetiesen hasonlít egy telefonszámra:), március (4056), július (4010) - ezek az egyedi látogatók, nem mismásolunk. Láthatjuk, hogy még a legerősebb hónap számai is olyan alacsonyak, mint mondjuk a
szlovmagy újság webjének látogatottsága egy harmatgyenge, ünnepek körülölelte vasárnapon.
A 189 bejegyzéshez írt kommentek száma 385.
A keresővel idetalálók nagy részét (88,81%) a Google hozta, 2. a Google Images 10,79%, 3. a Yahoo 0,37.
A TOP 10 keresőkifejezés 2010-ben:sátor lajos
Phil Harris
markecolás
drasius kedys
phil harris halála
varga flóra
dunaszerdahelyi maffia
jelszó feltörő program letöltése ingyen
elmű levél
fikusz
---------------------------
11. Pápay Tibor
A tíz leggyakoribb hivatkozó url:http://www.bumm.sk/
http://korkep.sk/
http://lashee.freeblog.hu/archives/2008/09/09/Ki_kokotina555/
http://www.bumm.sk/40358/miert-nem-jo-otlet-morvai-krisztina-komaromi-setaja.html
http://www.bumm.sk/politika/
http://lashee.freeblog.hu/
http://www.bumm.sk/37753/csoportszex-a-madach-kavezoban-avagy-szlovmagy-beugro.html
http://www.bumm.sk/nezopont/
http://www.bumm.sk/49082/kiuteses-marek-gyozelem-komaromban.html
http://lashee.freeblog.hu/archives/2010/04/22/Nem_csak_kivulrol_nezzuk/
----------------------------------
11. http://lashee.freeblog.hu/archives/2010/03/04/Bugar_Bela_blogirasba_fogott/
Látogatók országok szerint TOP 10USA
Ismeretlen
Szlovákia
Magyarország
Németország
Nagy-Britannia
Kína
Csehország
Ausztria
Franciaország
(Az USA nyilván a gugli miatt van az első helyen, nem azért, mert velünk kel és fekszik az ammagy kisebbség.)
Köszöntöm továbbá marokkói, libanoni, ceyloni, izlandi, kirgizisztáni, jordániai, mexikói, új-zélandi, ománi, elefántcsontparti, benini, andorrai, antiguai, bosznia-hercegovinai, szenegáli, ugandai, venezuelai és jemeni olvasóimat is, ezekből az országokból egy-egy látogatónk volt. Gondolom, a helyi magyar kisebbség tagjai:)
Sajnos, a freeblog statgépe nem listázza a legolvasottabb posztokat, de azt tudjuk, hogy idén Morvai Krisztina lenyomta
Andruskó Imrét, idén és ever leglátogatottabb napunk a
Miért nem jó ötlet Morvai Krisztina komáromi sétája? c. posztunk publikálásának napja volt. Ezernél több ember olvasta még a
Marek,
Matejicka vs. Bósza - ahogy a Markíza hírportálja látta(tja) és az
Élet az MKP után c. posztokat is.
A blog.hu-n található
biztonsági másolatot 12 287-nél többen olvasták. Azért a bizonytalanság, mert mivel a blog.hu statisztikája nem felhasználóbarát, csak a 3 és 4 jegyű látogatottsági adatokat adtam össze, a 2 és 1 jegyű napok kimaradtak, nyilván ezekből van több.
Némileg a bloghoz tartozik: a Bósza János leteperéséről készült videónkat 18 039 látogató nézte meg, a Cirill és Metód áthelyezéséről készülteket pedig 8224 (ezért elsősorban a Nitrianske noviny webjének szerkesztőit illeti köszönet). Persze, ezek csak számok, nem ezekért blogolunk.
A Bumm blogrollján kívül - ahova nem én kértem, hogy bekerülhessek - továbbra sem használtunk közösségi oldalakat, NetworkedBlogst, bármi egyebet a blog népszerűsítésére, bár évek óta lappangó
Twitteremet egy civil projekt miatt reaktiváltam, és néha pötyögük oda valamit, de csodát nem várunk tőle. Tudom, hogy van akinek ez fontos, és minden megtesz azért, hogy a blogja minél több helyen látható legyen stb. stb. stb., nekem (most) nem.
Újévi fogadalom 2011-re sincs. Augusztusig biztosan nem lesz több időnk... Igyekszünk majd írni, ha időnk engedi, csak arról, ami érdekel, oszt jónapot.
Utolsó kommentek